A KÖD SZSC  egy hűvös reggelen vágott neki a novemberi túrájának. Országúti robogásunk során mint a kés a vajat vágtuk a tejfehér ködöt. (Nomen est omen)

Az első élményt a Duna kanyarulatában megejtett pihenőnk során szereztük: a mélyre ereszkedett köd felett csodálatos látványt nyújtva emelkedett a magasba Visegrád vára.

Az álldogálás alatt meg-megfordult egyesek fejében: lehet, hogy vékonyan öltöztünk? Az élet erre is megadta a választ, de erről majd később. Perőcsény szűk kis buszfordulójában – a menetrend szerinti távolsági járatnak elindulásában - kisebb bonyodalmat okozva leparkoltunk, s a túrára való bemelegítésképpen meglátogattuk a Zsófi Presszót.  

A rendezvény a MOB támogatásával valósult meg, illetve a program megvalósulását az Emberi Erőforrások Minisztériuma támogatta.

Emlékszem…, a  szeles barátságtalan hétköznapok után kellemes, verőfényes napra ébredtünk  szeptember  27-én szombaton. Ezen azonban cseppet sem csodálkoztunk, hiszen túrázni indult a KÖD SzSC! A buszunk tele volt : megrögzött hátizsákosok mellett  sok-sok új, kipirult arcú, lelkes újonc vágott neki a Cserhát –hegység kevésbé látogatott vidékére.

Mielőtt nekivágtunk volna a „Palóc Olimposz” (Karancs-hegy) csendes kis falujából, Karancsberényből a könnyűnek ígért bakancsos túránknak váltottunk pár barátságos szót a jó palócok ránk csodálkozó, kedves képviselőjével, aki jó utat kívánt csapatunknak.

Mentünk, mendegéltünk, míg el nem értünk az erdő közepén álló, megkopott, árválkodó táblához: Államhatár.( Mindenki keze ügyébe helyezte fényképes igazolványát, hiszen soha nem lehet tudni…)

Majd mint aszfaltbetyárok, néhány kilométernyi aszfalt utat koptatva megérkeztünk Lipovanyba a hostinechez, ahol rövid tanácskozás, valamint a helyi tót atyafiak általi útbaigazítás után a hegyek felé vettük az irányt.

A barátságos sétán egyszer csak azon vettük észre magunkat, hogy bizony mindannyian felkészületlenül jöttünk erre a túrára: a machetejét ( ami egy felbecsülhetetlen, és nélkülözhetetlen eszköz az igazi dzsungelharcosoknak) senki sem hozta magával! Túravezetőnk vendégmarasztaló, kapaszkodó tüskés susnyásba vezette a csapatot. Becsületére legyen mondva maroknyi úttörővel együtt ő is törte vágta, taposta előttünk a szűk ösvényt. Miután ezen szerencsésen túljutottunk, elárulta, hogy ez volt a vízválasztó: új túratársaink vagy elijednek vagy megerősödnek.

Utunk során elértük a Hegyes-tetőt, ahonnan pazar kilátás nyílt a környező hegyekre, völgyekre. Kisebb-nagyobb emelkedők lejtők során – hol magyar, hol szlovák területen, az országhatár mentén barangolva  -  útba ejtettük a Köz –bércet, és rövid pihenő után folytattuk túránkat a Hajsza-hegy felé egészen Ipolytarnócig.

Egy idő után túracsapatból gombagyűjtő csapattá alakultunk át, mert igen gazdag leletre akadtunk: szép számmal kínálta magát a szebbnél szebb nagy őzláb, laska, galamb s ki tudja még hányféle gomba. Sokan nagy szatyrokkal megrakodva folytatták a túrát.

A vártnál kissé hosszabb (13 helyett 18 km) gyaloglás után igazi gyöngyszem volt, ami feltette a napra a koronát: a Páris patak völgye, a „Palóc Grand Canyon”. Ez igazából nem is patak, mert nincs benne állandóan vízfolyás, csak csapadékos időben vagy hóolvadáskor. A látvány azonban lenyűgöző, a hajdani folyó úgy vájta ki a medrét, hogyha a szurdokban sétál az ember fölémagasodnak a hordalékból keletkezett, sziklaszerű, 15-20 méter magas, szinte függőleges falak. A szurdokban hatalmas fatörzsek, több tonnás gránittömbök pihennek, amelyek kb. 15 millió évvel ezelőtt halmozódhattak itt fel.

Ezer élménnyel gazdagodva Szécsény felé vettük utunkat, azonban út közben Ludányhalásziban megálljra késztetett a helyi szüreti ünnepség. Néhány barátságos szó a fogatosokkal, a népviseletbe öltözött fiatalokkal, némi borkóstolás, majd robogtunk vacsorahelyünk felé a szécsényi Gesztenyés kertbe, ahol a helyi sajátosságnak számító, nagyon ízletes palóc leves és brindzás sztrapacska elfogyasztása után indultunk hazafelé. Jó széllel, jó sebességgel este 10 óra után landoltunk Kecskeméten.

 

KÖSZÖNJÜK A SZERVEZÉST, A TÚRAVEZETÉST. 

TALÁLKOZUNK VELETEK AZ OKTÓBERI TÚRÁN.

 

(Markóné Andi)

Markóné Andi beszámolója >>> 

Kerekes István képei >>

Fehér József videója >>

Köszönet a támogatóknak!

A rendezvény a MOB támogatásával valósult meg, illetve a program megvalósulását az Emberi Erőforrások Minisztériuma támogatta. 

Koranyári túránk ezúttal a Bakony-hegység árnyas bükköseibe, sejtelmes szurdokaiba, büszke várai közé vezet. A túra kiindulópontja Csesznek község, ahonnan könnyű sétával közelítjük meg az Ördög-árok fenséges szurdokát és az oldalában található barlangokat. Az Ördög-gát és az Ördög-kapu leküzdése után könnyebb terepen érjük el a László-forrást, majd a Kő-árok szirtfalai között térünk vissza Csesznekre. 

SZLOVÁK PARADICSOM 2014 05.01-04.

 

Május 1-én reggel 7 órakor elstartolt a buszunk Kecskemét központjából, hogy meghódítsuk Szlovákia legszebb kirándulóhelyét. Jelentős esemény nélkül utazással telt el ez a nap. Este a szállásunk elfoglalása után könnyű sétát tettünk a környéken. Némi oxigén feltöltődés, némi bemelegítő fotózkodás, semmi extra. Utána este tűzgyújtás melletti összetartás keretében összehasonlító gyakorlatok következtek az otthonról hozott folyékony túrakellékek és a hölgyek által prezentált sütemények között. 

     Másnapreggel aztán nekiláttunk a céljaink kivitelezésének. Reggeli után buszra szálltunk és meg sem álltunk Tamásfalváig. Innen már gyalogosan, könnyű emelkedővel értük el az erdő szélét. Ezen a részen gyönyörű rálátás nyílt a Magas Tátrára, amely sejtelmesen kellette magát a távolban. Igazából most kezdődik! Első nekirugaszkodásunk célpontja a Tamásfalvi kilátó, ami egy sík sziklaplató. Itt mindenki „korlátok”nélkül gyönyörködhetett az elé táruló 

Panorámában és a környező hegyek által övezett völgyekben. Nem is próbálkozott senki „láblógatással”, már csak azért sem mert alattunk 300 m.-es szakadék tátongott. Innét ereszkedtünk, esetenként csúszkálva a mai fő attrakciónk felé a Hernád áttörés meghódítására.

Ez az egyik fő turistacsalogató látványossága a vidéknek. Végig a Hernád partján visz az utunk, de senki ne gondoljon könnyű sétagaloppra. Mindvégig küzdeni kellett a sziklákkal, kidőlt fákkal, gyökerekből a természet által kreált lépcsőkkel, utakkal. Többségében egyik oldalt a hol szelídebb, hol zubogó folyó, a másik oldalon meredély, szikla és út sehol. Ezeken a részeken a mesterségesen telepített dorong létrák, vasátjárók, hidak, sziklákba erősített láncok és a fém járdákon, lépcsőkön kapaszkodva nagy-nagy figyelemmel, esetenként ég és föld között tudtunk haladni. Ahol negatívba hajlott a szikla és mi a víz fölött álltunk a semmibe, jelentősen növekedett az adrenalin szintünk. De hát ezért mentünk oda. Dél körül elértünk a Klástoriská Roklinához. Itt tettünk némi vargabetűt a Kolostor fennsíkjához. Bár a Hernádtól eltértünk. de a láncos, sziklás kapaszkodók elkísértek a fennsíkig. Bőven inger gazdag volt ez a rész is. A fennsíkon megtekintettük a kolostor romjait és a hozzá tartozó viszonylag új és gyönyörű emlékparkot, amely számtalan valláshoz kötődő szoborral, műtárggyal volt ékesítve. Ezután a helyi vendéglátóegységben ki-ki szükségletei szerint pótolta az elveszett kalóriákat és egyensúlyba hozta a folyadékháztartását. A gyönyörű napsütésben utána kiheveredtünk a zöldbe, és ahogy illik napozással egybekötött sziesztával hódoltunk a kényelem igézése előtt. A kellő erőgyűjtés után újra leereszkedtünk a Hernád völgyébe és a második felét is meghódítottuk. A kép most sem változott. Ezen a részen is végig kísértek az előzőekben leírt viszonyok sőt….! Helyenként akár überelték is a délelőtti részt, szépségben és nehézségben. Kb.19-km. megtételeután kényelmes sétával a végén értünk a Podlesoki kempinghez, ahonnét már busszal tértünk vissza a bázisunkra, Pilába. Este vacsorához ismét életre hívtuk a tegnapi tüzünket és a helyi szállásadónk által, vacsorára kapott sütnivaló kolbászainkat nyárson elkészítettük. Leves gyanánt megtette a helyi sör és az otthonról hozott szőlőlé maradványa.

      Másnap a romantikát helyenként felcseréltük a ridegebb izgalmakra, helyenként akár félelmetes kalandokra. Természetesen ezt reggel még nem sejtettük. Ez a túra a Sucha Bela szurdokaiba vezetett. A Podlesoki kemping volt a rajthely. Itt 3-an bátortalanul könnyebb útra léptek. Nem volt okos ötlet, mert így rengeteg szép élménytől fosztották meg magukat. Ma nem volt folyópart. Szinte végig a patakmederbe cikcakkoztunk a sziklák és a rengeteg kidőlt fahordalék között. Itt kiderült, hogy mit érnek a vízálló cipőink. Helyenként itt is segítségünkre voltak láncok, doronglétrák. Az út szépsége és nehézsége fokoztával, egyszer csak elénk tárult az Okienkovy vízesés lenyűgöző látványa. Izgalmunkat fokozta az első igazán magas létra. Ami utána következett az még ekkor rejtve volt előttünk. Miután legyűrtük az első 4-5 emeletnyi magas létrát, akkor derült ki, hogy ez még csak a kezdet. Mögötte kanyarogva a sziklaszurdokba további lépcsőkön, járdákon és további magas létrákon haladtunk fölfelé. Azt hiszem ez a vízesés meghódítása volt a csúcs! Miután az utolsó sziklalyukon és létrán is felértünk, kiderült, hogy ez még csak a vízesés vége. Utána is dorong létrákon, szűk szurdokokban haladtunk tovább, helyenként csak élére fértünk el. Hátra volt még a Korytovy vízesés vaslétrájának és „lábtörlőinek”igénybevételével való leküzdése. Ezután hasonlóvá vált az út a kezdetekhez. Patakmeder a maga köveivel, hordalékával kétoldalt a mohos szikláival. Mikor elértük a szurdok felső részét kezdtek besűrűsödni felettünk a felhők. Úti célunk következő állomása ma is a Kolostor fennsíkija volt, amit most már kényelmesebb úton érhettünk el. Minket pedig az eső ért el. Viszont mielőtt rendesen zuhogni kezdett, szerencsére elértük a fennsík éttermét. Itt csatlakoztunk a másik utat választó társainkkal. Pótoltuk a hiányzó folyadékot és kalóriát. Ezután pszichés úton kollektívan próbáltunk nyomást gyakorolni az égiekre. Sajnos eredménytelenül. Miután kellő bátorságot „öntöttünk” magunkba és felvérteztük magunkat mindennel, ami vízálló, leereszkedtünk a kiindulási pontunkra. Viszonylag rendben és veszteségek nélkül (pedig a lejtmenet most sem a kedvencünk) értünk a kempingbe, ahova nemsokára megérkezett a buszunk is. Mire hazaértünk az eső is szinte teljesen elállt. Este aztán kis híján veszteséget kellett elkönyvelni. Túravezetőnk szervezetébe némi nyavalya keveredett, de utólag jelenthetem, hogy sikeresen kiheverte a hozzáértő és jóindulatú túratársak jobbnál jobb „gyógymódötleteinek”ellenére is.

     Vasárnap reggel hűvös és szeles napra ébredtünk. Reggeli és bevagonírozás után indultuk hazafelé, természetesen beiktatva még a záró túrát is. Első megállónk a Sratensky Kanyon volt. Ma már a társaság 40%-a meghátrált a túra elől és ezt bánhatják! Induláskor a hűvös szél ellensúlyozására kezdett derengeni a nap. Közel hasonló patakmeder fogadott bennünket,

Mint a Suchá Belán. Ezen a kellően inger gazdag folyáson tettük meg az utunk első harmadát. Most is kellő módon értékeltük a lábbelink víz tűrőképességét. Miután kikeveredtünk a köves, sziklás, kidőlt fenyős, mohos patakmederből, már vízmentes,de nem izgalommentes részeken emelkedtünk tovább. Közben elveszett két túratársunk. Megfogyatkozva, de nem nagyon sajnálkozva most már csak 10-en indítottunk csúcstámadást az 1153-m.-es Havrania skala csúcsa ellen. Ekkorra már gyönyörűen kisütött a nap. Kellő lábizom-erősítő gyakorlatok után sikeresen birtokba is vettük a csúcsot. Itt rövid pihenő és némi kalóriapótlás, majd a fotózás és a panoráma kiélvezése után megkezdtük a leereszkedést. Közben váratlan öröm ért bennünket, mert előkerült a két elveszett társunk. A leereszkedés kissé szubjektív perspektíva, mert elejében több volt a felmenet, mint a lejtő. Ez nem volt baj, mert a lejtőket még mindig nem szeretjük. A táj mindvégig látványos és ekkora sziklatömbökkel az elmúlt napokban talán nem is találkoztunk, minta maiak. Aztán végleg lefele fordult az utunk, ami azért nem volt vasárnapi korzózás! Meredeken, avaron, gyökereken csúszkálva, esetenként négyes fogatolva, hatalmas sziklák tövében haladva láttuk meg a gyönyörűséges hegyekkel körülvett célunkat,Stratená nevű helységet. Innét aztán már végleg hazafelé vettük az irányt.

Hazai oldalon pihenő gyanánt még rátekintettünk Salgótarján mellett lévő Taron épült, épülő buddhista kolostor együttesre, amely magába foglalja Kőrösi Csoma Sándor emlékhelyet is.

Este 8 óra tájban értünk Kecskemétre, teljes létszámmal, élményekkel megrakodva.

Köszönet érte mindenkinek, aki a túra sikerében közreműködött!

Mészáros Zoltán (Zorro)